Random elmélkedés

Oké, megfogadtam, hogy ez humoros és vicces blog lesz, nomegpersze semmi nem fog idekerülni a depresszív antiszociális önutáló és önmarcangoló énemből, aki meg akar halni, de ezt most mégis megteszem, hiszen úgy érzem ki kell adnom magamból ami felgyülemlett, és itt könnyebb.
Most persze jöhetnek a kérdések, hogy miért nem beszélek a barátaimmal, meg minden, de félek nekik elmondani, hogy mit/hogyan érzek...Félek a reakciójuktól, attól, hogy hülyének néznek vagy szimplán elhagynak... Tudom, ez meg marhaság, sokat hallottam már, mikor beszélgettem Baluval, hogy miért nem merek velük beszélni, vagy megnyílni...Egyszerűen nem, mert összetörne ha elhagynának és nekem hihetetlen tehetségem van ahhoz, hogy akaratom ellenére megbántsak valakit vagy tönkre tegyek valamit...
Nos igen ez van, ha az ember nem ismeri az érzéseket és érzelmeket és nem tud megfelelően reagálni rájuk...Pedig én őszintén próbálkozom! No mindegy...
Amiért most írok azt már régebben észrevettem és őrlődött bennem, de ha valamikor is  beszéltem róla valakinek (aki szintén Balu volt, ő az én fizetett lelkiismeretem, helyesbítve mindig kap kaját a lelkisegélyt meg jó- és önszántából csinálja) az azt mondta, hogy marhaság és beképzelgem magamnak...Nem tudom, lehet, hogy igaza van, de akkor is csak arról a szűk rétegről tud beszélni, akikkel ő is kapcsolatban van.
Egyszerűen olyan érzésem van, mintha senkinek nem lenne rám szüksége. Mármint...Oké én is ott vagyok a barátaimmal, beszélgetek velük meg minden, de ők nem figyelnek rám...Ami megintcsak marhaság, mert játék alatt muszáj figyelnünk a másikra különben fatális ostobaságot követhetünk el. De a hétköznapokra gondolok, vagy a hétvégékre mikor nincs játékalkalom vagy ilyenek...Nem arra gondoltam, hogy találkozzak velük minden nap, vagy valami, nem vagyok én annyira szociális, hé! Oké, Vikivel minden nap találkozok suliban Dave-vel is és az igazat megvallva egyikőjükkel (mármint a srácokkal, Viki a legesjobbosom, ismerem ötödikes korunk óta (osztálytársam, nem nehéz xD) és köbö hatodik óta még jobbosbalosok is vagyunk) sem vagyok közelebbi kapcsolatban...De nem is az...Balu néha rám ír, hogy még élek-e (nálam ez kétes dolog azért) Zsombor pedig elfoglalt, de azért ő is szakít rám időt, ha tud. Oké-oké, akkor miért panaszkodom? Így, hogy elkezdődött a szeptember minden rendben van, de ott volt a hosszú nyáriszünet amikor csak heti kétszer találkoztam velük, és egyéb emberekkel nem is nagyon érintkeztem, tehát mindössze annyi emberi kapcsolatom volt...Anya nagyrészt későn jött haza, a nagymamámmal meg nem jövök ki túlzottan jól...És ez is egy hisztis tinipicsa gondolatai lehetnének, csakhogy nem azok. Nincsenek barátaim, csak ők, a többiek messze laknak és nekem emberi kapcsolatok nélkül előjön az a rossz tulajdonságom, hogy eret akarok vágni vagy kiugrani a tizedikről...De sajnos mind a kettő túlélhető, nodemindegy is...
Egyre azt érzem, hogy elhidegülök az emberektől, elfordulnak tőlem, nincs rám szükségük, csak egy fölösleges kolonc vagyok, akivel nincs szívük közölni, hogy köszönik szépen elegük van, nem kérnek belőlem többet, mert ez összetörne. Pedig ha nekik az jobb lenne, én minden további nélkül megszakítanék velük minden kapcsolatot...
Nomeg ott vannak a Mibbitesek...Már vagy 6 éve együtt vagyunk és rajolunk főleg online, élőben általában Conon szoktunk találkozni, kivéve a debreceniekkel, mert ők vagy lejönnek hozzám, vagy én megyek át hozzájuk. 6 éve együtt vagyunk, rettegtek minket az egyik netes portálon, sokukat úgymond én neveltem, ők voltak az én ifjú padalávalóim, megszerettettem velük az animéket (oké, ez nem csak az én érdemem) a yaoit (ez sem) együtt játszottunk online szerepjátékot stb...Mostpedig egyáltalán nincs rám szükségük...Nem túl költőien vázolom:  vagyok én, aki érettebb gondolkodású, idősebb mint a többiek amolyan nagytestvér, aki míg picik voltunk jó volt, hogy velünk volt és rengeteg menő dolgot tanított nekünk, de mostmár idegesít minket a felügyelete és a folytonos figyelése...Ők ott elmarhulnak maguknak, ha találkozunk énvelem nem foglalkoznak (kivéve tényleg ha csak Hellával találkzom, meg mikor Hella és Yeti is itt voltak, akkor tök jól elvoltunk) nemaz, hogy nem foglalkoznak, hanem meghallgatnak aztán le sem szarnak...Elnézést a vulgaritásért...És azért ők is hiányoznak...
Nem bánom, ha elhagynak, mert megszoktam a magányt, csak szeretném ha közölnék, hogy bocsi, de nem kérünk belőled...Megértem én, eléggé felnőttem már hozzá, és el is fogadnám, csak na...Mindegy...
Nem is tudom, miért hoztam létre ezt a posztot, valahogy muszáj volt megírnom, és kiadnom magamból..
Ennyi, kikapcs, legközelebb valami boldogabb dologgal jövök.
Bájbíí~ ^^